_73151953_019866607-1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Susie Wolff skót autóversenyzőnő, a Forma-1-es Brit Nagydíjon, a péntek délelőtti szabadedzésen pályára léphet a Williams színeiben.

Nyilatkozataiból egyértelműen látszik, hogy szeretne versenyen is részt venni, de tudja, hogy ez nőként nagyon nehéz feladat egy hagyományosan a fiúk játékának tartott sportágban. Korábban is jutott már el egyszer egy nő addig, amíg ő, de tovább még senkinek sem sikerült.

 

Az istállókban már egyre több nővel találkozhatunk, mérnökök és csapatfőnökök is lehetnek, de a pályára még nem igazán engedik be őket.

Nem értettem soha, hogy miért kell a nőket kizárni egyes sportokból...

Szerencsére az idők során már majdnem minden sportban alakult női szakág, vagy vegyesen indulhatnak mindkét nem képviselői egy-egy versenyen.

Sok ember még mindig rossz szemmel néz a női testépítőkre, súlyemelőkre, vagy azokra, akik technikai sportokban akarnak megmérkőzni a férfiakkal.

Ha valakit zavar, akkor nem kell néznie. Ennyi. Mindannyiunknak vannak vágyai álmai, ezért ne gáncsoljunk el valakit azért, mert nő, vagy férfi. Adjuk meg a lehetőséget, és a teljesítményből induljunk ki, még akkor is, ha például nem tudjuk hova tenni, hogy egy nő miért akar hatalmas izmokat. Miért ne akarhatna? Az nem válasz, hogy akkor elveszíti a nőiességét, és randa lesz. Valaki akkor is szépnek találja majd. A lényeg azonban, hogy ő legyen elégedett magával, szeresse magát, és tetszen neki, amit a tükörben lát, legyen szó bármiről is.

Sok férfi félti a kis játszóterét, férfiklubját a nőktől. Nem szeretik, vagy nem tudják elviselni, hogy újabb, és újabb területekre sikerül bejutniuk a nőknek. Féltik férfiasságukat valami ősi ösztöntől hajtva. Félnek, attól, hogy egy lány jobb lehet náluk a saját területükön, ezért inkább kizárják őket.

Én azon az állásponton vagyok, hogy, ha valaki jó abban, amit csinál, akkor csinálja. Egy olyan világért dolgozom, ahol nem az fog dönteni, hogy ki milyen nemű, nemzetiségű, vallású, nemi identitású. Amennyiben Susie Wolff jobbnak bizonyul, engedjék versenyezni. Így lenne igazságos. Remélem egyszer aktív versenyző is lehet belőle, vagy egy másik nőből.

Nem azért mert nők, hanem mert jó pilóták.

A bejegyzés trackback címe:

https://szoketamas.blog.hu/api/trackback/id/tr616470717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása