Tamás Szőke 2014.08.15. 17:27

Szünet

Holnap reggel elutazom, így a jövő hét második feléig nem fogok új bejegyzéssel jelentkezni. Utána azonban újult lendülettel folytatom az írást, hiszen, ha valaki úgy érzi küldetése van a világban, akkor keményen kell dolgoznia. Addig is...:  

Van pár olyan fogalom, amit szívesen eltörölnék. Olyan, ami bár ne jellemezné az embert. Ilyen például a vakbuzgóság, a fundamentalizmus… Ha rajtam múlna az összes csökött, aki valamilyen vallás, vagy egyéb elavult eszme alapján gyűlöletbeszédeket tart, kiközösít, uszít…

A végén még sorozat lesz a deviantarton talált képekből. Képek, amelyek valamilyen módon hatással vannak rám, és felhívják a figyelmet valamilyen érdekes jelenségre, még ha sokszor nem is szándékosan.

Az általam sokra tartott filmkritikus kezdeményezésére osztom meg az alábbi videót. Robin Williams halála sok mindenkit sokként ért, főleg, hogy a világ egyik leghíresebb komikusa, depressziótól szenvedve öngyilkos lett. A videó után befolyó pénz, teljes egészében egy…

Amikor elmegyünk egy orvoshoz, vagy bárkihez, akit szaktekintélynek gondolunk egy adott témában, akkor az ember hajlamos azonnal hitelt adni annak a véleményére, és nem is beszél mással, aki járatos lenne a kérdésben, amivel először elindultunk. Az ember gondolkodása ilyen…

Érezted már magad igazán magányosnak? Nem arról a magányosságról beszélek, amire a legtöbb ember gondolna először, amikor: „jaj, épp nincs párom, szerelmem… már hosszabb ideje nincs párom, ó, jaj…” (Az, csak a társadalom által kreált változat, amit rányomnak mindenkire.…

süti beállítások módosítása