Érezted már magad kívülállónak? Ha szerencséd van nem… Vagy éppen, hogy akkor nincs szerencséd, ha nem érezted magad annak?

Helyzet, személy, közeg, neveltetés válogatja.

Ha soha nem gondoltad/érezted úgy kívülálló lennél, és az életben komoly céljaid vannak, akkor sajnos rossz hírem van… Az életed el van cseszve. Kezdjük az elején.

Megszületsz, nevelkedsz, majd rájössz, hogy csak dolgozni akarsz, vagy csak egy csoport része akarsz lenni az egész életedben, akkor nincs gond, azzal, hogy sose voltál kívülálló, beillesz a rendszerbe, a rendszer meg beléd. Tiszta ügy.

Nagy céljaid vannak, vezető, vezér, innovátor, másoknak segítő, a világot megváltó terveid vannak. Számos ember, aki ilyen területre vetődik, az már érezte magát kívülállónak, meg nem értettnek, legalább egyszer, ha nem folyamatosan.

Ha nem érezte magát soha annak, akkor a rendszer benyelte, és csak azt hiszi, hogy újít, vezet stb. Valójában a rendszer egészének terveit viszi véghez.

Most nem valami összeesküvésről beszélek, hogy háttér hatalom meg ilyenek (arról a témáról majd máskor), hanem a világról, amelyben élünk, amely beállt egy pályára, és csak kevesen tudnak más úton menni, vagy akarnak egyáltalán.

Azzal nincs baj, ha másnak érzed magad, ha tenni akarsz valami nagyot. A világ lehet nem készült fel rá, de ha te igen, akkor a jövő is. Abban is biztos, vagyok, hogy találhatsz olyan embereket, akik melléd állnának, akik megértenek, meghallgatnak.

Most jön egy paradoxon. Ha sose érezted a kívülállóságot, de csatlakozol egy olyan emberhez, aki a rendszeren kívül van, akkor kitörhetsz a „Mátrix”-ból. A világot megreformálhatjuk. Mi, együtt.

Fenekestül ki kell forgatni a helyéből az egészet, úgy, hogy még Atlasz is elszédüljön.

Eljött a cselekvés ideje, az üres frázisok legyenek a múltéi.

Jelenleg nem élhetjük az életet, ami szeretnénk, vagyis csak nagyon kevesek, de el lehet érni a célt. Legrosszabb esetben is mi már nem éljük meg, de amit elindítunk, annak unokáink lesznek a haszonélvezői.

Te ki vagy? Behódoló, néma, mindent csak elszenvedő alany, aki sodródik, és csak beszél, de nem tesz semmit?

Vagy készen állsz arra, hogy tegyél magadért, kiállj a világért, és harcolj a jövőért?

Harcolni sokféleképpen lehet… Ha szeretnél tenni valamit, de nem tudod mit, vagy hogyan, akkor írj. Ha írsz köszöntelek a jövőben. Ha nem, akkor az is rendben van, ha neked jó úgy, ahogy most van.

Eszembe jutott egy filmjelenet, amely első fele most ide illik.

A világ sokszínű, ahány ember annyi vágy, képesség, motiváció, attitűd. Azonban bizonyos szinten szükség van mintákra, általános típusokra, ahhoz, hogy a világ működhessen, és haladjunk előre töretlenül.

Szükség van azokra az emberekre, akik vezetőnek születtek, vagy azzá váltak, kellenek az innovátorok.

Szükség van azokra, akik a vezetők alá dolgoznak. Akik talán nem annyira asszertívak, de legalább ugyanolyan, ha nem fontosabb alkotóelemei a világ társadalmának. Azok, akiknek meg kell mondani, hogy mit tegyenek.

A társadalmunk sokszor lenézi őket, a „szolgalelkűeket”, de ha belegondolunk, hol lennénk nélkülük?

A Föld dolgos fogaskerekei.

A vezérek, kik megalkotják a világ rendjét, elveket és eszméket adnak a világnak melyek lehetnek jók vagy rosszak, de mindenképpen hatással vannak a környezetünkre.

A dolgozók, akik pedig elvégzik, és megvalósítják, amit meg kell teremteni.

Fontos, hogy alárendeljük magunkat, egy munkának, egy célnak, egy ügynek.

Vagy éppen egy másik személynek, ha azt érezzük a megfelelőnek.

Miért kellene elítélni bárkit is azért, mert idejét és energiáját egy másik embernek szenteli, a társának, a családjának vagy egy tanítónak. Okkal teszi azt, amit tesz.

Így fejlődik a világunk, még akkor is, ha nem mindig látjuk az értelmet és a célt egyes tettek mögött.

A jövő igazolni fogja, hogy mindenkire szükség van. Kell a rossz és a gonosz, kell jó és a hős, kell a vezér és a követő, kell a változatosság és a mintázat.

Mindegy te hogyan definiálod magad, mindegy ki mit mondd, te az vagy aki vagy, vagy aki lenni akarsz. Nem szabad megijedni, hogy mit szólnak majd mások, hogy esetleg nem vagy eléggé önérvényesítő, vagy túl újító lennél. A más, az a más, nem te.

Sokszor ezért is szerencsétlen, mikor másokhoz kezdjük hasonlítani magunkat. Méregetjük a többieket, de ennek nincs értelme, mikor ők teljesen más egyének, más erősségekkel, más gyengékkel, más képességekkel, háttérrel stb.

Én totálisan alárendeltem magam egy ügynek, egy célnak, egy eszmének. Az emberek támogatásának, legyen szó bármiről. Ezen blogot is azért írom, hogy a világról kialakult egységes világképemet megosszam. Lehet egyetérteni, vagy vitatkozni, de szeretném gondolkodásra és cselekvésre bírni, akit csak tudok, hogy közösen jobbá tehessük a világot. A képesség mindannyiunkban ott van. Mindenkiben.

A rendszer, amelyben élünk, sok tekintetben nem támogatja az önmegvalósítást a kiteljesedést. Most nem kifejezetten a magyar romokról beszélek, hanem úgy általában a világról, és a korról, amelyben élünk.

Sokan mondhatnák, hogy rengetegen megvalósították már magukat ebben az időben. Ez igaz, sok embernek sikerül kitörnie azon keretek közül, amelyeket a világ, a társadalom, a gazdaság, a politika alkotott meg, azonban ők sem mindig tudnak megfelelően felülemelkedni, mert az adott keretek, adottak maradnak.

Az önmegvalósítást számtalan ember a karrierrel teszi egyenlővé, azon belül is az üzleti és pénzügyi előrelépésre helyezve a hangsúlyt.

Karrier bármi lehetne, az anyaságtól, a szép házig, az egyedül megvarrt pulcsitól, és szép versig… Ahány ember, annyi karrier.

De nem ilyen világban élünk. Olyanban élünk, amely megmondja mit tegyél, mikor tegyél, hogyan és kivel. Nincs kibúvó.

Ha enni akarsz, élni és szaporodni, el kell sajátítanod a játékszabályokat, amelyekkel nem lehet játszadozni. Vagyis lehet, de akkor az utcára, vagy börtönbe kerül az ember, esetleg egy remeteként elvonulhat a világtól.

Megmondták, hogy milyen keretek között lehet önmegvalósítani, és sokszor fel sem tűnik, hogy valóban nem önmagunkért tettünk valamit, még ha úgy is látszik, nem magunkat valósítottuk meg, hanem, amit a világ kirótt ránk.

Az életed egyharmadát töltsd iskolában és tanulj olyan dolgokat, amiknek semmi értelmük, hasznuk… Dolgozd végig az életed, akár akkor is, ha semmi közöd, érdekeltséged nincs azzal munkakörrel, és már az öngyilkosságot fontolgatod az állandó mókuskerék csikorgásától… Alapíts családot, még akkor is, ha nem engedheted meg magadnak…

Ami igazán érdekelne, amiben megtalálhatnád az utad, arra már nincs időd, energiád, pénzed. Minden drága, de a pénz kevés, és enni kell, meg a gyereket iskolába küldeni…

Jogosan merülhet fel a kérdés, ha ennyit tudok erről, akkor valami kiutat is tudnom kell…

Így van. Létezik kiút ebből a rendszerből… Én pedig tudom, mi az…

Még manapság is rendkívül erős a nemzeti öntudat, és nemzetállamok szerepe a világban. Míg az identitástudat szempontjából igenis fontos, hogy tudjuk, kik vagyunk, honnan jövünk, milyen területről és kultúrkörből, addig a nemzetállamok csupán a múlt maradványai. Kerékkötők, melyek kellemetlenül visszarángatják az emberiséget egy olyan korba, melyen már túl kellene lennünk.

Kezdjük a történetet70 ezer évvel korábban. Egy vulkánkitörés következtében a világ emberi populációja körülbelül 10 ezer főre redukálódott, tehát a mostani több mint 7 milliárd egyén ugyanattól a 10 ezer főtől származik. Fehér, fekete, keresztény, muszlim, törpe, óriás, orosz és brazil, kínai és csádi…

Így belegondolva valamilyen szinten értelmét is veszíti a nemzetek szerinti kategorizálás, mert nincs olyan, hogy ősősmagyar, vagy ősősmaori stb.

A különböző nyelvek, kultúrák az évezredek során alakultak ki, de egy tőből fakadtak. (Visszamehetnék Lucy-ig, de azt feleslegesnek érzem, a lényeg már érthető.)

Később a nemzeti öntudatra ébredés az emberiség történelmének fontos mérföldköve volt, mert párhuzamosan zajlott (legalábbis itt Európában, és az európaiak közvetítésével szerte a világban) az egyház hatalmának csökkenésével. A felvilágosodás egy nagy hozománya volt. Forradalmak és szabadságharcok törtek ki. Új államok alakultak, melyek egy adott nemzeteszmény mögé sorakoztak fel.

A nemzetállamokra szükség volt, mert újfajta büszkeséget tanított, új ambíciókat indított.

A kultúránkat meg kell őrizni, persze nem radikális eszközökkel. A nemzeti öntudatunkra szükség van, vigyázzunk rá, őrizzük meg a szívünkben.

A nemzetállamiság eszméje azonban egy idejétmúlt fajta.

Már most is egy világtársadalomban élünk, de ezt sokan nem hajlandóak elfogadni és ragaszkodnak a múlthoz. Nem azt mondom, hogy amerikanizálni kellene a világot, vagy muszlimizálni… Minden megfér egymás mellett, ahogy most is megférnének, ha hagynánk nekik.

A globális társadalom egy egész. Sok apró fél egy közös csoportja, amely több a részek összességénél.

Vegyük észre, hogy bárhova megyünk a világban a nyelven, és a tájon kívül semmi sem különbözik. Mindenhol van tévé, mindenhol esznek, és ürítenek az emberek. Bármerre megyünk is, találkozunk internettel, zenével, és biztos, hogy egynél több ember beszél angolul. Már rég egy társadalom vagyunk, de ezt sokan nem hajlandóak felismerni, vagy elfogadni. Nem kell semmit senkire kényszeríteni. A folyamat már rég megtörtént (erőszak nélkül), mégis mindenki megőrizte nyelvét és kultúráját, még úgy is, hogy integrált máshonnan is.

A világ így gyönyörű, egy egészként.