Sok esetben egyáltalán nem jó ha fáj, mert az valami rossz dologra utal az életünkben. A fizikai fájdalmak, betegségre, sérülésre utalhatnak, míg a lelki fájdalmak sokkal összetettebbek lehetnek, mélyebben gyökerezhetnek, vagy éppen egy látszólag semmiség miatt keletkeztek, nem is beszélve arról, hogy fizikális tünetei is lehetnek, ha a lelkünk fáj. A fizikai fájdalomra nem térek ki bővebben, az nem az én szakterületem.

Tételezzük fel, hogy a lélek létezik, és nem csupán az emberi fantázia szüleménye. Igen, sokan úgy vélik, a lélek nem létezik.

Miért is fáj a lélek? Fáj, ha valami nem sikerült, ha csalódtunk, félünk, elhagytak, elvesztettünk valakit vagy valamit, fáj, ha betegek vagyunk, ha alulteljesítettünk, és fáj, amikor kell.

Az rendkívül szomorú, amikor valakinek az elvesztése okozza a lelki fájdalmat, és a legkevésbé sem jó, de szükségszerű, mert az életünk ezen síkján, ilyen a körforgás, így mennek a dolgok. Aki megszületett, az meg is hal, ami felépül, az le is fog omlani.

A legrosszabb érzés, mikor egy hozzánk közelállót veszítünk el, és ilyenkor hajlamosak vagyunk átadni magunkat a fájdalomnak, amit legbelül érzünk, ami áthatja teljes lényünket, és maradandó sebeket is okozhat lelkünkben és elménkben.

A fájdalom csak abban az esetben jó, ha kellően tudatosak vagyunk, ahhoz, hogy megéljük, felhasználjuk, és tanuljunk belőle.

Ez a fentebb leírt helyzetben a legnehezebb, de a hétköznapi, mindennapos lelki sebesülések megfelelő kezelésével, egy kritikus helyzetben is tudunk tudatosak maradni.

Például, amikor visszautasítottak, vagy valami nem sikerült, akkor már tudjuk úgy kezelni a helyzetet, hogy az megerősítsen minket, és ne a kudarc vagy veszteség élmény uralkodjon el felettünk. Nem kell mindig a világot hibáztatni, és magunkat sem az ilyen helyzetekben. Ha tudatosan meg tudjuk élni, akkor tovább tudunk fejlődni egy tudatosabb/önazonosabb élet felé.

Te hányszor omlottál már össze, napokra, hetekre olyan lelki seb miatt, aminek valójában nem is kellett ekkora nyomot hagynia. Hányszor lettél depressziós, mert nem találsz munkát, vagy párt?

A lényeg még egyszer és sokadjára: a tudatos életvezetés. A poszt témájához illően, a tudatos élet komplexitásából kiemelve: a fájdalmat meg kell élni.

Persze minden mást is, minden jót, és rosszat, mindent, amit érzünk, gondolunk, amit tapasztalunk, mindent meg kell élni. Azért a fájdalomra helyeztem a hangsúlyt, mert félünk a rossz érzésektől, félünk a szégyentől, az elengedéstől, a veszteségtől, a kudarctól…

Pedig, azokat is meg kell élni, ahhoz, hogy lelkileg egészséges emberekként élhessünk. Abban az esetben, ha mégis megbetegszik lelkünk, akkor is könnyebben gyógyulhatunk, mint ha mindig csak megfutamodtunk volna, és elnyomtuk volna magunkban az érzéseket, az élményeket. Ha elnyomunk magunkban valamit az vissza fog ütni előbb vagy utóbb, de egyszer biztosan, ha pedig még több réteg rakódik rá, akkor csak egyre rosszabb lesz, és mikor előtör, akkor azzal már valószínűleg nem csak magunknak ártunk, hanem a környezetünknek is. Feloldozást nem fog jelenteni, a nyoma ott marad bennünk legbelül.

Ezért is kell mindig megélni minden érzésünket, akkor, abban az adott pillanatban. Nem halogathatjuk, vagy tehetjük félre, hogy majd később foglalkozunk vele, mert a pillanat elmúlik, a jelenben foglalkozzunk magunkkal ne a múltban vagy a jövőben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.