A világunk sok tekintetben megrekedt. Az emberek egyazon sémák szerint élik életüket újra meg újra, generációról generációra. Van, ami változik, például az egyre inkább mesterséges környezetünk, a városainkkal vetekedő szeméttelepeink.

Divat lett a szelektív hulladékgyűjtés, de ettől nem lett környezettudatosabb a legtöbb ember élete. Beálltak a sorba, követve a divatot, hogy elmondhassák, ők aztán mennyire figyelnek a környezetvédelemre. Figyelnek, egy frászt, a környezettudatos élet nem egy tettből áll, az egy életforma.

A nők szavazati jogot kaptak, már majdnem minden munkakörben dolgozhatnak, igen magas pozíciókig is eljuthatnak. Igen, de az csak egy igen kis létszámú csoport. A nagy átlag a mai napig kevesebbet keres, a ranglétrán alsóbb helyet foglal el. A terhes nőket pedig nem szeretik foglalkoztatni a munkaadók. Már hosszú ideje tart a női egyenlőségi mozgalom, de nem tudom mikorra járhat teljes sikerrel, és hogy ebben a felvilágosult, civilizáltnak mondott világban miért nem sikerült eddig? A több évezredes beidegződéssel szokták páran magyarázni. Baromság, ha tanítom valamire a gyerekem, akkor azt magévá teszi.

De még mindig túl sokan vannak, akik rossz mintákat közvetítenek. Ha az emberek összefognának, akkor egy generáció alatt megváltozhatna minden.

Az egyenlőtlenségért a férfiak és a nők egyaránt felelősek. A férfiak makacsak tudnak lenni, a nők meg önértékelés zavarosak és fordítva és átlósan… Az is gond, hogy mindenki harcnak, és küzdelemnek tekinti a helyzetet, pedig a legcivilizáltabb faj lennénk elvileg.

A világ egy jelentős része mind a mai napig hisz a tündérmesékben, ezért elítéli a melegeket, de az ok számukra is homályos, mert talán maguk sem olvasták szent irataikat a legalaposabban, ha valamit betartanak annak szabályai közül, és arra a könyvre hivatkoznak, akkor tartsanak be mindent. Üdv, a prehisztorikus korban!

A celebek és a sztárság utáni vágy sokak elméjét elhomályosítja, és emiatt generációról, generációra életképtelenebb egyedek keletkeznek, akik embernek csúfolják magukat.

A végtelenségig sorolhatnám, hogy mennyire is van elcsesződve a világ, de nem teszem, mert nem a hibákra kell koncentrálni, hanem a jövőre, és a megoldásra. Arra hogyan tehetnénk jobbá a világot.

Várhatunk, amíg magától megoldódik, vagy más megoldja helyettünk, mi meg majd helyeslően bólogatunk, hogy mindig is támogattuk ám őt is meg az ügyet is… blablabla.

A legegyszerűbb egy globális anarchia hullám lenne, ami elsodorna minden nagyvállalatot, kormányt, tőzsdét és a teljes civilizációt, majd kezdhetnénk elölről.

Azonban tehetünk más módon is a világunk jobbá tételéért.

Vagy képezzük magunkat, hogy tudatosan úgy éljünk, olyan mintát közvetítsünk, ami a mi és mások és a jövő generációinak is szebbé teheti az életét, vagy forduljunk olyan szakemberekhez, akikben megbízhatunk, és akik segítenek a tudatos élet elérésében.

Én magam igyekszem minden tettemmel egy tudatos, toleráns, folyamatosan fejlődő élet üzenetét közvetíteni. Akik hozzám fordultak segítségért vagy fordulnak majd a jövőben, azoknak az embereknek az életében is arra törekszem, hogy elinduljon a pozitív változás a tudatos élet megteremtéséhez.

Változtathatunk, bárki és bármikor. Tény.

Az ember ítélkezik. A mi fajunk már csak ilyen. Ha meglátunk valamit, igen rövid idő alatt el tudjuk dönteni, hogy tetszik-e vagy sem, szeretjük-e a látványát vagy sem. Ez igaz a többi érzékszervünkre is, ha hallunk, tapintunk, ízlelünk, szagolunk, megérzünk egy darabkát az éppen aktuális környezetünkből, akkor ítéletet is mondunk felette. Az agyunk így teszi egyszerűbbé az életünk.

Tény, hogy ezáltal egyszerűbbé vált minden, és segít minket abban, hogy eligazodjunk és túléljünk a világban. Azonban ahhoz, hogy a mindennapjainkban a gyors ítéletalkotás hatékonyabbá tegye az életünk, agyunk mintákat alkotott. Minden, és mindenki be van sorolva valamilyen rublikába az elménkben. A kis rublikák pedig nagyobb halmazok részeit alkotják (a jó, rossz, szép, csúnya, szeretem, nem szeretem stb.). Az, hogy mi alapján sorolódnak egyes zenék, parfümök, érzések és emberek valamelyik halmaz egy rublikájába, sok mindentől függ. Függ attól, hogy mit tanítottak nekünk, mi ragadt ránk a környezetünkből, mit lestünk el a példaképeinktől, mit olvastunk, mit mondanak a barátaink, milyen személyes tapasztalataink vannak az adott dologgal. Például lehet, azért utálja valaki a spenótot, mert gyerekként mindig beléerőszakolták. Ettől függetlenül, akár a kedvenc étele is lehetne, de valami gátat szab benne, mert a spenót a” nem szeretem”, „rossz” halmaz egyik eleme…

Ha már valami elhelyeztünk magunkban, akkor igen sok időbe telik azt áthelyezni máshova (extrém esetek például a fóbiák és a fétisek).

Amikor meg is próbálkozunk vele, gyakran sikertelen lesz a kísérletünk, mert az eredményhez át kell programoznunk az agyunkat. Az emberi agy pedig a legösszetettebb ismert szerkezet.

Remek eszközök állnak rendelkezésünkre, ha programozni szeretnénk. Elkezdhetünk mantrázni, vagy meditációval, hipnózissal mélyebben dolgozni a céljainkért. Az NLP (Neuro Lingvisztikus Programozás) pedig szinte erre lett kitalálva,

Agymosásra is adhatjuk a fejünket, ami a legalaposabb módszer, csak sajnos túl sok negatív konnotációja van az emberek elméjében. Maga a szó sem hangzik szépen, „agymosás”. A történelem során túl sok negatív jelentésréteg rakódott rá, és mindenki azt hiszi, hogy csak kínzással, éheztetéssel és drogokkal lehet végezni. Ez egy téves elgondolás. Tény, hogy nagyon sokszor rossz célra, rossz eszközökkel végezték. Az agymosás tulajdonképpen az agy alapos átprogramozása az agynak, és aki ért hozzá, az egy folyamat során segíthet abban, hogy az agy úgy programozódjon át, ahogy azt az adott ember szeretné. Lehet apróbb dolgokat, de idővel mélyebb berögzüléséket is megváltoztatni. Amire szükség is van a mai világban, amelyben mindenfelől manipulálni akarnak minket.

Egy jobban elterjedt módszer a programozáshoz, mikor szokásunkká válik valami. Csináljuk, napról napra, mígnem már ösztönösen végezzük, ezáltal az attitűdjeink és gondolataink is változnak majd. Érdemes foglalkozni magunkkal. Megéri.

Júeszéj, júeszéj, júeszéj… Ezen rigmus már a fél világ felében ott cseng, és nehéz tőle megszabadulni. Akármennyire is zavaró, valahogy nehéz érte haragudni. Hogy miért?

Mert már arra kondicionálódott a világ egy jelentősebb hányada, hogy az amerikaiak a hősök, a legszuperlatívuszabb állam polgárai. Ők mindig találnak megoldást, de csak ők. Mindent megoldanak, mindig ott vannak. Az életüket is feláldozzák embertársaikért, és mindenhol a szabadság és a demokrácia mellett kardoskodnak…

Legalábbis a propaganda és egyéb médiumok ezt sugallják, néha talán nem tudatosan (kellően arrogáns állam, ahhoz, hogy már ösztönössé is válhatott).

Amerika egykoron maga volt a megváltás, mikor a bevándorlók elkezdték benépesíteni az új világot. Mindenkinek volt földje, letelepedhetett a szegénység, nélkülözés időszakát követően.

Pontosabban, kívülről nézve sokáig tartotta magát a kép. Az amerikai álom, amelyről már oly sokat hallottunk. Kivívták a szabadságukat a világ legerősebb államával szemben, megnyertek két világháborút… De a szörnyűségeket, amelyeket elkövettek, vagy elhallgatták, vagy továbbléptek, soha nem vállalva igazán a bűnösségüket.

Az indiánok és a feketék eseteit az egész világ ismeri, de felelősségre vonás nem történt, senkit nem izgatott, mert az Amerika. A nagybetűs csodák birodalma.

Arról hányan hallottatok, hogy a II. világháború alatt milyen táborokba kényszerítették a japán származású polgáraikat, vagy milyen kegyetlenül üldözték a kommunistákat utána?A szovjet gulág, a náci koncentrációs táborok, az arabok állandó témák, de magukra nem tekintenek vissza. És így is marad, mert a propaganda működik, fő eszköze a tévé és a mozi, a sztárok és celebek.

A filmek dugig vannak az amerikai patriotizmussal, és a zászlóval. A zászló majdnem minden filmben hősiesen ki van akasztva, a háttérben lebeg a naplementében, de ott van.A beállítások, zenei kíséretek, és maguk a jelenetek tudat alatt beivódtak már az elmékbe, és amikor meglátjuk a zászlót, felidéződnek a hősies jelenetek, mikor az amcsik megmentették a világot az ufóktól, az araboktól, a szovjetektől meg a náciktól.

Nemrég felfigyeltem rá, hogy folyamatosan készülnek II. világháborús filmek, amikben mindig ők a jófiúk természetesen.Kevés filmet készül az ő sötét történelmükről. Amikor elő is kerülnek az indiánok, nem mutatják milyen embertelen körülmények közé zárták őket, azt elhallgatják.

A sztárok, celebek pedig arra jók, hogy elvonják a figyelmet. A sikert, gazdagságot, csillogást közvetítik, így nem arra figyel a külvilág mi is zajlik a háttérben.

A sérthetetlen üvegbúra, amit magukra húztak elkezdett repedezni, és egyre többször lehet átlátni rajta. A szabad világ védelmezői, sem jobbak senkinél, sőt sok esetben rosszabbak is.(fegyvertörvények, felesleges háborúk, bevándorló politika…)

Így, amikor legközelebb meglátod a zászlójukat, nem baj, ha eszedbe jut, ők is csak emberek, nem kötelező elérzékenyülni, vagy érezni, hogy milyen kúl is az a csillagsávos zászló.

Nem jobb, nem rosszabb egy másiknál sem.

Tegnap volt szerencsém élőben is látni Rubint Rékát, amint egy számomra meglepően nagy létszámú csoportot mozgatott meg nyílt téren.

A városban jártam, és mikor meghallottam, hogy lesz egy ilyen fitness óra, úgy döntöttem, mivel volt időm, ott maradok. Kíváncsi voltam milyen is a hangulata egy ilyen megmozdulásnak, és külön kíváncsi voltam arra, hogy élőben milyen Réka.

Megvallom, alapvetően ki nem állhattam a nőt, valahogy volt benne valami, ami mindig is irritált, de mint szakemberre mindig is tisztelettel tekintettem.

Élőben éreztem, hogy miért is rajonganak annyian érte. Nagyon tud motiválni, és jól csinálja, amit csinál. Nem mondom, hogy nincsenek továbbra is ellenérzéseim vele kapcsolatban, de mindenképpen élmény volt.

Miközben hazafelé tartottam elgondolkodtam azon, hogy mennyire is divatos lett az utóbbi években (évtizedekben?) a fitness, az ahhoz kapcsolódó tömegrendezvények, melyeken talán egyre többen vesznek részt.

Mindenki kalóriákat számolgat…

Időről időre jelennek meg új csodagyógyszerek, amelyektől, most már aztán tényleg lefogysz. A könyvesboltok és az internet is csordultig mindenféle diétával, étrenddel és edzéstervvel.

Folyamatosan jönnek ki az új minden eddiginél jobb, hatásosabb és gyorsabb módszerek, hogy az emberek elérjék az álomtestet.

Persze ez most csak egy divat, egy olyan divat ami milliomosokat és milliárdosokat termel világszerte.

Guruk jelennek meg, akikért ezrek meg tízezrek rajonganak, akik megveszik az edzésvideóikat, követik őket minden közösségi oldalon. Vakon, ellentmondást nem tűrően követik a szabályaikat, előírásaikat. Aztán, ha felkarolnak valami új módszert, akkor abból világraszóló trend kerekedik.

Az arcuk ott van mindenhol. Óriásplakátokról figyelnek minket, hogy eleget mozogsz-e, és azon termékeket fogyasztod-e, amelyeket ők mondtak, esetleg a saját cégük ételeit, táplálék kiegészítőit. Nem lehet elkerülni őket.

Egy új vallás született meg, amely sikeréhez nagyban hozzájárultak a filmek, celebritások, klippek, újságok. Mindenhol a szép, vékony embereket mutogatják és hangoztatják, hogy szarul nézel ki, változtass. Az énképek rendkívül súlyosan károsultak, de ez nem baj, áhh, dehogy, mert itt vannak a posztmodern kor messiásai, akik félistenek módjára utat mutatnak.

Kivezetnek minket a fényre, ahol mindenki csak vékony, meg edzett lehet.

A duci már rossz, nem szép. A kövérekről meg ne is beszéljünk…

Az új megváltók is csak emberek. Szerencsés emberek, mert a tömeg a vállukra vette őket, és teherautóból öntik nekik a pénzkötegeket.

A legnagyobb baj az, amilyen kizáró tud lenni ez az egész fitness rendszer. Aki kilóg a szigorú keretek közül, azt elítéli. Kimondva, kimondatlanul, de negatívan megítéli.

Az egészség és a mozgás természetesen rendkívül fontos. A túlsúly veszélyekkel járhat, ahogy igazából minden más is a világon.

A fitness vallása sokszor nem veszi figyelembe, hogy a legtöbb embernek nem adatik meg a rendszeres edzés lehetősége (pénz, idő, körülmények…). A világunk nem erre van szabva, sokan mégis azt „tanítják”, hogy ha nem csinálod, béna vagy, és ez a bajod, meg az a bajod. Ez elszomorító.

A boltok dugig vannak mindenféle táplálékkiegészítővel, gyógyszerrel. Ki tudja, hogy tényleg olyan egészségese-e a szedésük. Hatalmas pénzek mozognak itt, nem biztos, hogy minden esetben azt kapod, ami a dobozra van írva.

Eresítőt, meg vizesítőt, meg tömegnövelőt, fogyasztó, diétás, itt meg ott zsírégetőt szedetnek velünk, amik nem szükséges dolgok, de a vallás az vallás. Mutat egy képet, és ahhoz kell igazodni.

Most sokan mondhatjátok, hogy a Réka meg nem tudom még ki nem csinál ilyet, és tényleg minden egészséges meg jó, amihez nevét adja. Lehet, nem vizsgáltattam be az ápdétes cuccokat. Az azonban tény, hogy mocskosul meg lehet gazdagodni az „egészséges életmód”-ból. Nem mondom, hogy minden, és mindenki rossz, aki ilyennel foglalkozik, mert nem. (Az egészségünkre oda kell figyelni) .Plusz nem is ismerem őket személyesen.

A lényeg, hogy nagyon sok ember elvakult hívő lett, és csak a gurujai és a vallása alapján ítél. El kellene fogadni, hogy nem mindenki akar/tud edzeni, meg sokat mozogni, meg csak „egészségesen” táplálkozni. Ne ítéljünk el valakit azért, mert nem csatlakozott a divathoz, nem hívő.

Susie Wolff skót autóversenyzőnő, a Forma-1-es Brit Nagydíjon, a péntek délelőtti szabadedzésen pályára léphet a Williams színeiben.

Nyilatkozataiból egyértelműen látszik, hogy szeretne versenyen is részt venni, de tudja, hogy ez nőként nagyon nehéz feladat egy hagyományosan a fiúk játékának tartott sportágban. Korábban is jutott már el egyszer egy nő addig, amíg ő, de tovább még senkinek sem sikerült.

Az istállókban már egyre több nővel találkozhatunk, mérnökök és csapatfőnökök is lehetnek, de a pályára még nem igazán engedik be őket.

Nem értettem soha, hogy miért kell a nőket kizárni egyes sportokból...

Szerencsére az idők során már majdnem minden sportban alakult női szakág, vagy vegyesen indulhatnak mindkét nem képviselői egy-egy versenyen.

Sok ember még mindig rossz szemmel néz a női testépítőkre, súlyemelőkre, vagy azokra, akik technikai sportokban akarnak megmérkőzni a férfiakkal.

Ha valakit zavar, akkor nem kell néznie. Ennyi. Mindannyiunknak vannak vágyai álmai, ezért ne gáncsoljunk el valakit azért, mert nő, vagy férfi. Adjuk meg a lehetőséget, és a teljesítményből induljunk ki, még akkor is, ha például nem tudjuk hova tenni, hogy egy nő miért akar hatalmas izmokat. Miért ne akarhatna? Az nem válasz, hogy akkor elveszíti a nőiességét, és randa lesz. Valaki akkor is szépnek találja majd. A lényeg azonban, hogy ő legyen elégedett magával, szeresse magát, és tetszen neki, amit a tükörben lát, legyen szó bármiről is.

Sok férfi félti a kis játszóterét, férfiklubját a nőktől. Nem szeretik, vagy nem tudják elviselni, hogy újabb, és újabb területekre sikerül bejutniuk a nőknek. Féltik férfiasságukat valami ősi ösztöntől hajtva. Félnek, attól, hogy egy lány jobb lehet náluk a saját területükön, ezért inkább kizárják őket.

Én azon az állásponton vagyok, hogy, ha valaki jó abban, amit csinál, akkor csinálja. Egy olyan világért dolgozom, ahol nem az fog dönteni, hogy ki milyen nemű, nemzetiségű, vallású, nemi identitású. Amennyiben Susie Wolff jobbnak bizonyul, engedjék versenyezni. Így lenne igazságos. Remélem egyszer aktív versenyző is lehet belőle, vagy egy másik nőből.

Nem azért mert nők, hanem mert jó pilóták.

Te kit tagadtál már meg életed során? Rokonodat, barátodat, önmagad? Sajnos gyakran előfordul, hogy meg- kitagadunk valakit az életünkből. Van, hogy olyat, akivel nem is találkoztunk soha életünkben.

Miért lehet ez?

Lehet, hogy nem tudunk vagy akarunk feldolgozni valamit, és ezért inkább megfutamodunk, mi emberek. Könnyebb elmenekülni a megoldás elől, a munka elől. Szembesülés helyett felejtünk.

Megveted még hideg ágyadat…

Örökké nem lehet futni, vissza soha nem nézve, mert megbosszulja még magát, az, ha nem nézünk szembe a múltunkkal. Elhagyott, anyád, apád… Elárultak a barátaid… Megtagadtad őket. Az életed soha nem lehet teljes, ha nem fogadod el, ki vagy, honnan jöttél, kik tettek azzá, aki vagy.

Az elfogadás, elengedés, és megbocsátás nagyon nehéz tud lenni, én tudom.

Hosszú évekig haragudtam az apámra, azért amilyen ember ő, amit tett édesanyámmal és velem. Nem ismerem őt, csupán egy emlékem van róla. Vissza kellett fordulnom és elfogadni, hogy ki is az apám, ás megbocsátani neki, elengedni a haragot.

Gondolom most sokan, arra gondoltok, hogy mindjárt átcsapok valami ezoterikus marhaságba, de ez most nem fog megtörténni. A fentebb említett három kulcsszó (elfogadás, elengedés, megbocsátás) sokaknál olyan gombot nyom meg, hogy mindjárt jön a vallásos, new age ömlengés. Tudom, mert mikor keresgélek a neten, gyakran futok bele mindenféle tanfolyamba, meg „tanácsadóba”, aki ért ehhez… Sokan csak ki akarják használni mások sebezhetőségét.

A lényeg, hogy nagyon fájdalmas mikor szembe nézünk egy ilyen helyzettel. Amikor megtagadtunk valakit, akkor fáj. Fájnia is kell, különben nem gyógyulhat a seb. A gyógyulás pedig soha nem egyik napról a másikra történik. Egy fájdalmas folyamat, amin végig kell menni ahhoz, hogy teljes(ebb) életet élhessünk.

A legrosszabb eset, mikor saját magunkat tagadtuk meg… Az önelfogadás, mikor elvesztetted az utad, és nem is tudod, hogy ki vagy, a legnehezebb helyzet. Egy másik posztban bővebben is tárgyalva lesz a téma.

Térjünk vissza arra az állapotra, mikor egy családtagot tagadott meg valaki. A legfontosabb cél, amit a gyógyulás folyamán el kell érni, hogy rájjöjön az adott személy, hogy ő annak a családnak a tagja, ők nevelték fel, nekik köszönheti az életét, körükben nőtt fel. Ennek minden családtag része. És nem számít ebben az esetben, hogy a családtag meghalt, vagy csak lelépett, az út azonos.

Végig kell sétálni a belső sebek ösvényein, és az elfogadás, elengedés, megbocsátás háromszöge által gyógyírt kenni a sérülésekre. (Az árvák helyzete különösen nehéz, de egy támogató, biztonságos közegben ők is elérhetik a lelki gyógyulást.)

Mondhatnám úgy is: get over it! Nem mondom, mert nem ilyen egyszerű, bármennyire is azt mondja néhány guru, meg önsegítő könyv.

Én annyit mondok, meg kell vizsgálnunk önmagunk, a múltunk, és dolgoznunk kell azon, amin kell.

A szóbeszéd igaz. Ha Szegeden, az utcán embereket hallasz pusmogni, lehet, hogy pont róla beszélnek. Amikor a buszok, villamosok és autók utasai az ablakon csüngenek kifelé bámulva, lehet, hogy meglátták.

Ha már egyszer is volt hozzá szerencséd, hatása alól nehezen vonhatod ki magad, de egy biztos: a képet feledni nem tudod. Soha.

A legendák úgy tartják, az ősei már magával Árpáddal érkeztek, s mindenki elnyűtt volt már a hosszú vándorlástól, de nem a felmenői, akik végig énekeltek, és kirívó öltözetben szórakoztatták honfitársaikat. Segítettek abban, hogy az élet elviselhetőbb legyen. Témát adtak, elszörnyülködtetek, megnevettettek.

Mátyás bús hadának zsoldosai, sem szomorkodhattak sokat, mikor megjelentek más felmenői a mi szuperhősünknek…

Én, mint a legújabb kori krónikása megéneklem őt, kit mindenki csak úgy ismer… A „Picsaember”.

A „Picsaember” létezik, és összefuthatsz vele sok helyütt, nem tudhatod, éppen merre ereszti ki hangját, mely az egyetlen hang, amit Chuck Norris hallgat elalvás előtt.

Tudja Ő, hogy ki kell állnia és meg kell törnie a depresszív, meghasonlott világfájdalmat. Énekével fordul mindenki felé, ki monoton falanszter arccal rohan a világban, maga sem tudva hova. Hangja képes kizökkenteni a legádázabb nyomorúságból is bárkit.

Öltözködése botrányos, de gondolj bele, ha nem láttad volna a szőrös férfi lábát falatnyi forró naciban, nem lennél szegényebb egy történettel? Egy legendával, amit mindenki ismer, aki erre jár? Ő a közös többszörös, akiről bármelyik idegennek beszélhetsz a városban, tudni fogja kiről mesélsz.

Szuperhős Ő, mert vállalja önmagát a legbitangabb időkben is, de nem akar ő mást, mint jobbá tenni a környezetét. Megnevettetni az embereket, és megtörni a pesszimista légkört. Értékelni kell Őt, mert megérdemli.

Túl sok a nyomorúság, a szomorúság a világban. Adjunk hálát, mert van valaki, aki kitaszít minket a mindennapok mókuskerekéből. Levert arcunkra mosoly kerül. Individuumunk társakra lel. Ingyen adja Ő, igen… Szeged egyetlen igazi szuperhőse… A „picsaember”…!

(Személyesen nem ismerem az illetőt, de a hatása megkérdőjelezhetetlen. Szükségünk van a botrányos emberekre, mert általuk is nő a társadalom diverzitása.)

Már igen régóta foglalkoztatja az embereket, hogy létezik-e a szabad akarat. Mítosz vagy valóság-e? Ha röviden akarnám megválaszolni a kérdést, akkor azt mondanám, igen létezik, de nem feltétlenül neked.

Ez talán erősen hangzik, de annak is szántam, és valójában igaz is. A szabad akarat létezik, de rendkívül hosszú, és nehéz út vezet addig, mire valaki el tudja érni azt (és nagyon sokan feladják útközben), és nem feltétlenül lesz valaki boldog azért, mert felszabadult az akarata.

Kezdjük a történetet az elején. Nem történelmi távlatokban, hanem az emberi lénnyel. Mikor megszületünk, akkor több kész mintába kerülünk. Megkapjuk az anya, az apa és a családjaik világképét. Ez már elindít minket valamilyen úton minket, hogy milyen döntéseket hozunk, milyen irányba indulunk.

Megkapjuk a közösségét, ahol felcseperedünk, az iskolákét és tanárokét, akik utunk során egy időre mellénk szegődnek. Megtapasztaljuk barátaink, szerelmeink, példaképeink értékrendjét.

Belénk ivódnak olvasmányaink, szórakozásaink, megtekintett filmjeink üzenetei.

Már ebből is látszik, hogy életünk során nagyon sok hatás ér minket, ami mind befolyásol így vagy úgy.

Döntéseink, korábban tapasztalt mintákból, elsajátított attitűdökből erednek.

Ha a megfutamodást tanultuk meg, akkor ilyen döntéseket fogunk hozni, ha a konfrontáció vált általános mintánkká, akkor akarva akaratlanul, de harciasan fogunk fellépni életünk számos területén.

A döntéseink nem a sajátjaink, hanem a múltunk és jelenünk, és esetleges jövőnk megnyilvánulásai.

Ha számítunk valamire a jövőben, ahhoz igazítjuk teendőinket. Ha el akarunk érni valamit, úgy határozunk a mindennapokban, hogy elérjük azt.

Tanult mintáink megtestesülései vagyunk.

Jön a kérdés, hogy akkor mégis hogyan érhetnénk el, hogy a döntéseink valóban a mieink legyenek.

A kulcsszó a tudatosság. Hosszú, kitartó, és fáradságos munka során felismerhetjük a mintáinkat, mit miért teszünk. Mit kaptunk a családunktól, mit a kedvelt zenéinktől.

Ha tudatosan odafigyelünk magunkra, és a környezetünkre, könnyebbé válhatnak a mindennapjaink. Hogy egy divatos kifejezéssel éljek, megtaláljuk önmagunkat.

Én, mint coach, tanácsadó és mentor segítek az ügyfeleimnek, és bárkinek, aki hozzám fordul, hogy tudatosabban élhessen.

Hiszem, hogy a tudatos élet mindenki számára elérhető, csupán nem szabad feladni az utazást.

Én úgy hívom, mikor valaki megtalálta önmagét, hogy megismerte a valóját.

A tudatos élet eléréséhez, rengeteg eszköz áll a rendelkezésünkre… De ez már egy másik történet.

Támogatom, hogy a közösségi médiák által egy egészen forradalmi felület jelent meg az aktivisták, jogvédők és mindenki számára. Támogatom, hogy olyan videók is készülnek, amelyek segítenek felnyitni a szemünket olyan társadalmi problémákra, melyek talán elsőre sokak számára nem is tűnnek problémának. (Természetesen, rengeteg elfogult, beszűkült világképű mozgóképpel is találkozhatunk, melyek nem akarnak mást, mint manipulálni, de ez már egy másik történet…).

A #Likeagirl kampány szándékosan vagy nem, de része a nemek egyenlőségét szorgalmazó kezdeményezéseknek, pedig „csupán” arról szól, hogy mit is jelent, ha azt mondjuk: „mint egy lány”.

Nem hangzik erősnek, ugye? Ha azonban jobban belegondolunk, és a teljes képre figyelünk, már más lesz a véleményed. Talán. Mindenki másképp gondolkodik,

Mint egy lány. Számodra mit jelent a mondat? Mit érzel, ha azt mondják neked, hogy:

Úgy ütsz, mint egy lány.

Úgy futsz, mint egy lány.

Annyi időt töltesz a fürdőben, mint egy lány...

Ha férfinak mondanak a fentiekhez hasonlókat, akkor azt valószínűleg sértésből mondták, hogy felhúzzák az agyát, és megnyomják benne a „csak azért is” gombot.

Lehet, hogy szimpla tahóságból hangzott el, hogy valakit a férfi mivoltában szégyenítsenek meg. Akárhogy is nézzük, egy srácnak, férfinak rettentően sértő tud lenni, ha ilyet kap.

De miért?

A lányoknak is gyakran mondanak ilyen szövegeket, és nekik és sértő szándékkal, vagy valami 500 éves világkép rögzülésének csökevényeként, esetleg egy elavult tanító jellegű eszközként alkalmazva. A lányok és nők, ugyanúgy pejoratívan értelmezik, ha hasonló megjegyzéseket kapnak.

A gyerekeknek még nincsenek ilyen képzeteik ha azt hallják, "mint egy lány". Ez később telepszik rá a lelkekre és az elmékre, amikor a nemiség már szerepet játszik a mindennapokban.

A mai napig élnek azon sztereotípiák, amelyek szerint a férfiak többre képesek, akár felsőbbrendűek. Baromság. A két nem egyenlőnek születik, csak a társadalom tolja el a határokat.

A nők képesek ugyanarra, amire a férfiak, csupán egy lényegi különbség van. A férfiak fizikálisan alapvetően erősebbek, persze vannak kivételek szép számmal, de ennyi.

Miért válik sértéssé, hogy mint egy lány? Véleményem szerint ez a korábbi korok maradványa, ami remélhetőleg hamarosan kihal.

Zárógondolatként megjegyezném, hogy azt is gyakori használatban van, hogy, "mint egy férfi" (mintha férfi lennél...stb.). Ezt kevesebbszer hangzik el pejoratív értelmében, de így is sokszor eszköz arra, hogy nőket megsértsenek nemi identitásukban, vagy pasikat a férfiasságukban.

Figyeljünk, mikor, kinek, mit mondunk. A rasszista, szexista és egyéb megnyilvánulások, másokat vérig sértenek, és egy kifejezés, egy beszólás életeket tehet tönkre.

Nem azt mondom, hogy teljes nyelvi uniformizálás szükségeltetik, mert nem vagyunk robotok, lehet véleményünk, de nem mindegy azt hogyan közvetítjük.

Íme a kampány videója:

Mikor sétálok az utcán, néha gyorsan néha lomhán,
Egyszerűbbé és harmonikussá válik a világ, mert azt látván,
Érzem lelkemben a rosszat és a jót,
Érzem a sok tennivalót.
Szebb világ, tudom, hogy ott vagy, a lelketlen lelkességben.
Ott vagy mindenki szemében, mégha a szem meg is rebben.
Látom az emberséget a gonosz vigyorgásban, és az angyal éteri mosolyában.

Mondd, miért van az, hogy, kik oly sokat szemlélnek,
Igazságot és választ nem lelnek.
Hamis ideákban elvesznek.
Egy él, a mi már nem is kél.

Érzem, ez nincs így jól, mikor a könny hiába csordul.
A világ Atlasz vállairól lefordul.
Helyéről kimozdul,
De vissza nem igen indul.

Kevesen kik tettre kelnének,
A munkától félnek.
Csak a könnyű és gyors, mi játszik,
A vér és könny hibádzik.

Jártamban könnyes lánnyal találkozott a sorsom.
Megvertek, megaláztak.
Reszket, mint kit kiráztak.
Összeomlik beszéde súlya alatt…
Nem vagy egyedül.
Ki társakra talál, sosincs egyedül.

Utunk ketten folytatjuk,
Sorsunk magunk írjuk.
Fiúk, lányok, mind befogadtuk.
Egységben dolgozzuk mit a világ ránk rótt.

Hosszú az út, messze a cél.
Ki, tudja, mi a dolga, nem fél.
A félelem a barátja, a magány a társa,
A közösség a támasza.

Menj, dolgozz, építs.
Rombolj, ha más már nem segít.
Tudd, hogy nem vagy egyedül,
Gondod, bármily keserű.